Ugrás a tartalomhoz

Új forgalmi rend a Vasúti villasor és környékén: az egyeztetések befejeződtek

Hosszas egyeztetés előzte meg a Vasúti villasor és környéke forgalmi rendjére vonatkozó koncepcióterv elkészültét. Az új forgalmi rend tervezésére azért került sor, mert a Városrészi Költségvetés 2021-es programjában a legtöbb szavazatot a „Forgalmi rend újratervezése, forgalomcsillapítás a Vasúti villasor környékén” javaslat kapta. A városvezetés lehetővé tette, hogy a városrészben lakók többféle módon bekapcsolódhassanak a terv közös kimunkálásába, a közlekedéssel kapcsolatos igényeik megfogalmazásával annak alakításába. A január 30-i lakossági fórumon résztvevők többsége a koncepcióterv „Tilos az Á” változatát támogatta. Ezzel az egyeztetési szakasz lezárult.

 

A város történetében először fordult elő, hogy egy városrész forgalmi rendjének tervezésébe ennyiféleképpen kapcsolódhattak be az ott élők. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. A forgalommérésről, a terv előkészítésének fázisairól többször beszámoltunk a város weboldalán, hírlevelében, Facebook oldalán, többször szórólapoztunk a városrészben, arra kérve a lakókat, hogy kapcsolódjanak be a tervezés előkészítésébe. (A terveket, az előkészítés teljes folyamatát bemutató cikkek, tudósítások gyűjtőoldalunkon: ITT találhatók.)

 

Forgalommérés a Vasúti villasoron és környékén

Fotó: Bellai László

A sokrétű egyeztetések eredményeként létrejött koncepciótervvel végre megszületett egy olyan átfogó stratégia és vízió a Vasúti villasor és környékének forgalmi rendjéről, amelynek megvalósítása biztosíthatja az itt élők számára azt a környezetet, ami a 2020-as évek kertvárosi milliőjétől elvárható. A motorizáció felgyorsult terjedése miatt a 70-es-80-as évek kertvárosi hangulata már nem hozható vissza, ezért a koncepciótervnek nem is lehet célja az „ideálisnak” tekintett múlt viszonyainak megteremtése, hanem csak egy optimális, a lakosság által leginkább elfogadható közlekedési koncepció megalkotása.

 

Január 30-i lakossági fórum

A január 30-i lakossági fórum többsége által támogatott koncepciótervben foglaltak teljes körű kivitelezéséhez el kell készíttetni a forgalomcsillapító eszközök kiviteli terveit, az új forgalmi rendnek megfelelő forgalomtechnikai terveket, terveztetni és engedélyeztetni kell az új gyalogátkelőket. A forgalomtechnikai kivitelezési tervezés során történik meg a „finomhangolás”, pontosítás, hol és milyen eszközzel történik majd a forgalomcsillapítás. A forgalomcsillapítás nem csak a járműforgalom sebességének, hanem a nagyságának csökkentésére is irányul. Vagyis olyan közlekedésszabályozási beavatkozások, amelyekkel nem csak a gépjárművek sebessége befolyásolható, hanem a közúton közlekedő gépjárművek száma is. A koncepció részleteiről a Mobilissimus Kft. tanulmánytervében olvashatnak!

 

Kérjük, hogy akiknek eddig nem volt módjuk, vagy nem kívántak élni a részvétel lehetőségével, tájékozódjanak a Vasúti villasor forgalomcsillapításával foglalkozó oldalunkon, vegyenek részt a párbeszédben – ahogy ezt az ott élők közül sokan megtették –, küldjék be kérdéseiket az ugyfelszolgalat@szentendre.hu email-címre.