Ugrás a tartalomhoz

Eredményhirdetés a Városrészi Költségvetés
2026-os programjában



A Városrészi Költségvetés 2026-os programja a szavazatok összeszámlálásával lezárult, megszülettek az eredmények. A programban a város felnőtt lakosságának 9,8 százaléka vett részt. Ezzel az eredménnyel Szentendre a hazai, hasonló programokat működtető települések és budapesti kerületek élmezőnyébe tartozik. Fülöp Zsolt polgármester a majálison hirdette ki a győztes fejlesztési javaslatokat, amelyeket több városrész lakói lelkes tapssal fogadtak.

Magyarországon a részvételi költségvetés programokban a szavazók aránya jellemzően néhány százalék a teljes lakossághoz viszonyítva, ugyanakkor jelentős különbségek vannak az egyes programok között. A fővárosi kezdeményezésnél általában 1% alatti a részvétel, míg a kerületi programokban – a kisebb lépték és az erősebb helyi kötődés miatt – ez az arány gyakran 5–15% között alakul. Vidéki településeken többnyire 1–10% közötti részvétel jellemző. (forrás: Wikipédia)

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a részvételi költségvetés nem tömegrészvételi eszköz, inkább az aktívabb, érdeklődő lakosokat szólítja meg. Példájuk ugyanakkor kulcsfontosságú: hozzájárul ahhoz, hogy egyre több közösség szerveződjön, és a részvételi demokrácia gyakorlata tovább erősödjön Szentendrén.

A városrészek közötti részvételi különbségek jól jelzik, hol ismerték fel a programban rejlő lehetőségeket, és hol vannak már formálódó, aktív lakóközösségek. Ez nemcsak a benyújtott javaslatok jellegében tükröződik – amelyek sok esetben tudatos fejlesztési elképzeléseket mutatnak –, hanem a szavazás során is, ahol egyes projektek mögött szervezett támogatás, tudatos mozgósítás érzékelhető.

A voksok megoszlása városrészenként

  • A legtöbb szavazatot beküldő, dobogós helyen végzett városrészek: Felsőpismány, Sztaravoda és Szarvashegy, szorosan mögötte Izbég, valamint Alsó-Pismány és környéke. Az élmezőnybe tartozó városrészek lakóinak több mint 12 százaléka szavazott.
  • A középmezőnybe tartozó városrészekben átlagosan mintegy 200 szavazó volt.
  • A legkevésbé aktív városrészekben 5 és 8 százalék közötti volt a részvételi arány.

Nyertes javaslatok

A nyertes javaslatok – egy kivétellel – valamennyi városrészben a közlekedési infrastruktúra fejlesztését célozzák. Ez érthető, hiszen az elmúlt évek növekvő kormányzati elvonásai Szentendre számára – ahogy sok más önkormányzat esetében is – nem tették lehetővé az úthálózat és a járdák folyamatos, ütemes fejlesztését.

Egyetlen kivételként az Izbégi Parktábor közösségi és oktatási célú fejlesztése került a nyertes projektek közé. A kilencvenes évek végére megszűnt, egykor szebb napokat látott, kivételes természeti környezetben fekvő tábor valóban megérdemli, hogy újra életre keljen. Ez a fejlesztés Izbégen túl Szentendre egészének is jelentős értéket teremthetne.

A Városrészi Költségvetés idei eredményei is azt mutatják, hogy a városvezetés által képviselt értékrend valós társadalmi igényekre épül Szentendrén. A helyi közösségek szerepét erősítő szemlélet – amely szerint a lakosoknak nemcsak beleszólásuk, hanem felelősségük is van a közös döntésekben – egyre inkább találkozik a szentendreiek elvárásaival. A közös gondolkodás és cselekvés meghatározó szerepet játszhat a város jövőbeli fejlődésében.

TOVÁBBI RÉSZLETEK >>>