Ugrás a tartalomhoz

Új járda, rendezett zöld terület a Bükkös-patak partján

Az idén ebben a városrészben (a 6. választási körzetben) a legtöbb lakossági szavazat a 11-es főút és a patakpart találkozásánál található zöld terület rehabilitációjára és az ottani járda felújítására érkezett.

 

A 2021. december 18-án átadott terület jelentős részén talajcserét hajtottak végre. Fákat és cserjéket ültettek a buszmegálló közvetlen közelében, illetve a felújított járda két szélén. A rehabilitált terület mellett haladó járdát mintegy negyven méter hosszúságban átépítették, így az ott gyalogosan közlekedők kulturált körülmények között tehetik meg az eddig esős időben sáros, télen pedig csúszós szakaszt. A zöld területet faoszlopokkal határolták, így gépkocsival oda ezután már nem lehet behajtani.

Az ötmillió forint értékű projekt részeként stabilizálták a Bükköspartnak a Virág utca végétől a rehabilitált területig húzódó mintegy száz méteres szakaszát: elegyengették a földes utcaszakaszt, és zúzott kővel töltötték meg nem csak az addig keletkezett kátyúkat, hanem az útszakasz teljes felületét. A beállt késő őszi, illetve téli időjárási viszonyok miatt a terület füvesítését a kivitelező tavasszal végzi el, és ezzel egy időben kerül helyére a háromszög alakú rész patak felőli oldalán egy fából készült pihenő pad.

A projekt kivitelezését a szentendrei Kerekerdő Kertépítő Kft. végezte, míg a polgármesteri hivatal részéről Hazai Attila főkertész szervezte és felügyelte a megvalósítás folyamatát.