Ugrás a tartalomhoz

SÖRPAD



ID: 102
Városrész: 1. Belváros, Papsziget és Derecske
Kategória: Út, Járda, Közvilágítás (közúti infrastruktúra – javítás, építés, felújítás)
A javaslat címe: SÖRPAD
Helye: az Alsó-Duna köz 1-3. közti szakasza
Javaslat: Az Alsó-Duna köz keskeny utca – köz. Közepén térköves burkolattal. Ez a burkolat régóta kopik, az idő vasfoga teszi tönkre. Erre több lapáttal rátett a jó pár évvel ezelőtti beruházás a köz Dumtsa korzó felőli sarkán, ahol most a pékség van, mögötte több cég telephelye. Amikor ezt kialakították, teherautók, egyéb, az építkezéshez szükséges nehéz járművek közlekedtek erre, baromira tönkretéve a térköves sávot. Az építtetők a beruházás befejeztével fel is újították a középső sávot – de csak az ő területük, épület-szakaszuk sávjában. Noha az egész köz középen húzódó térköves burkolata sérült, elsősorban e beruházás kapcsán. A nem ide való, nehéz járművek természetesen végighaladtak a teljes közön, nem repültek a felújított szakaszig sem.. :(( sajnos.

Nos, a jelenleg is meglehetősen hepehupás, több helyen kiesett, elcsúszott kövekkel bíró szakasz egyrészt balesetveszélyes, simán hasra esel, ez elő is fordult, gyerekkel, öreggel, bárkivel, kerékpárral alig járható – és egy régóta esedékes utcabálhoz alapvetően szükséges sörpad, sőt, sörpadok kihelyezésére aztán teljesen alkalmatlan.

A hossza becslésem szerint száz méter..  lépéshosszban számolva kb. nyolcvan lépés, a Jókai utcai végén lévő gödörtől – ami jelenleg jókora pocsolya – az új építésű burkolatig  végigjárva. Ha egy lépés kb. egy méter – az ugye a százon belül van.

Plusz a törött betonozású, vegyes burkolatú felület a Zeneiskola Alsó-Duna köz felől használt gépkocsi bejárata előtt, ami kicsi, de szintén rém ronda.

Így az utcaközösség kérése, javaslata e rövid szakasz burkolatának felújítása, folytatva, teljessé téve a Dumtsa korzó felőli, korábbi helyreállítást. Hozzáteszem még, hogy a köz egyik végén lévő pékség és a másik végen lévő Zeneiskola miatt utcánk forgalma jelentős..

Indoklás: Már a javaslati részben is jeleztem, hogy mind a balesetmentes közlekedést, mind a közösségi élet dinamizálását segítené a megújuló burkolat. Nem is beszélve annak esztétikai vonatkozásairól, mert így – az egyik kedves szomszéd és gyerekei általi hangulatos, de mára persze már eléggé megkopott kőfestések ellenére – ez a kicsi, hangulatos utcácska elég ronda.. sokat veszít bájából – ami pedig van neki 🙂

Három kategóriát is szerettem volna lentebb megjelölni, út – alternatív közlekedés – közösség, de csak egyet enged, marad az első. Persze egy szemetes sem ártana – de ezt bevállalja az utca közössége..

Szakterület bírálata: Elvetem
Szakterület indoklása: Meghaladja a városrészi költségvetési keretet.
Képviselő bírálata: Elvetem
Képviselő indoklása: Nem javaslom, mivel kivitelezése meghaladja VK lehetőségeit, ennek ellenére más forrásből valóban szükséges lenne  az utca burkolatának megújítása