Ugrás a tartalomhoz

Vasúti Villasor és környéke: folytatódnak a lakossági egyeztetések

Forgalomszabályozási, közúti fejlesztési javaslatok címmel a testület márciusi ülésén a képviselők a Vasúti Villasor és környéke forgalmi rendjének újratervezéséről, a városrész közlekedésének átalakítására készült koncepciótervről tárgyaltak. A témához a karzatról is „hozzászóltak”. A vita összefoglalója.

 

Pilis Dániel alpolgármester bevezetőjében ismertette azt a több mint egy éve tartó folyamatot, amelynek során elkészült a koncepcióterv. Ennek összefoglalóját felolvasva emlékeztetett arra, hogy az újratervezés lakossági kezdeményezésre indult el, a 2021-es Városrészi költségvetés program keretében. Majd részletezte, hogy 2022 februárjától mi történt annak érdekében, hogy az itt élők számára leginkább elfogadható, megvalósítható, a városrész egészét rendszerben kezelő átfogó koncepció alakuljon ki. Elmondta, hogy négy lakossági fórumot szervezett az önkormányzat, a városrész több lakójával személyes interjú készült, az itt lakókat a forgalommérésekbe is bevonták. Az így gyűjtött információk és a párbeszéd alapján alakult ki a koncepcióterv. Az egyes eseményekről valamennyi postaládába eljuttatott szórólapon, plakátokon, a város honlapján, hírlevelében és közösségi oldalán adott tájékoztatást az önkormányzat – mondta az alpolgármester. (A Szentendre.hu a folyamat egészét és egyes állomásait bemutató tematikus aloldalt is készített – a szerk.)

A bevezető után Laárné Szaniszló Éva képviselő kért szót: kiosztotta a Mathiász utcaiak petícióját, és megkérte a polgármestert, hogy bocsássa szavazásra az aláírók képviselőjének meghallgatását, amit a testület jóváhagyott.

 

  • Petíció a Mathiász utcából

 

A lakók képviselője, Gocsman Áron hangsúlyozta, hogy politikamentes kezdeményezésről van szó. Mint elmondta, az általuk márciusban szervezett Mathiász utcai fórumon hatvanan vettek részt, és azt állította, a résztvevők egyike sem tudott a Városházán tartott januári lakossági fórumról, a városrészt érintő közlekedési tervekről.  Meggyőződésük, hogy a jelenleg kis forgalmú Mathiász utcában a tervek megvalósításával jelentősen növekszik a forgalom, ami számukra elfogadhatatlan. Az aláírók szerint a forgalmi rend változtatását megelőzően először az ivóvízvezetékek cseréjére és az utak állapotának javítására kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.

Szele András, a Mobilissimus Kft. vezető szakértője a felvetésekre reagálva elmondta: a tervnek semmiképpen nem volt célja, hogy nagyobb forgalmat generáljon bárhová is. „A tervek a legjobb szándékkal készültek, a legmélyebb szakmaisággal jártunk el – tette hozzá –, egyeztettünk mindenkivel, akivel tudtunk, akik részt vettek a fórumokon.” (A karzatról bekiabálónak azt válaszolta, hogy azok voltak itt, akiket érdekelt.) Majd azzal folytatta, hogy ez egy koncepcióterv, ha a megbízó úgy érzi, hogy még foglalkozni kell vele, akkor tovább lehet finomítani, és talán bízhatunk abban, ha ezt a kört lezárjuk, akkor nem egy következő utcarész fog megérkezni a tiltakozással.

 

  • A forgalmi rend átalakítása lakossági kezdeményezésre indult

 

Fülöp Zsolt polgármester emlékeztetett: a tervezés lakossági kezdeményezés nyomán kezdődött. – Az önkormányzat nem akar erőből átvinni semmilyen elképzelést, hisz mi érdeke lenne benne? Már az első terv elkészülte után sem ezt tettük, amikor kiderültek az ellenvélemények, hanem kezdtük elölről – mondta, megemlítve, hogy az azért nehezen elképzelhető, hogy egyetlen alkalommal sem jutottak célba a szórólapok. A benyújtott követelésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: nincs olyan döntés, amellyel „mindenki jól jár”. – Ilyen követeléseket ne fogalmazzanak meg, mert ennek nincs realitása, de folytassuk az egyeztetéseket és közösen találjuk meg a lehető legjobb, leginkább elfogadható megoldást.

Drávucz Zsolt, a városrész képviselője elmondta, hogy mennyi energiát emésztett fel ennek a koncepciónak a kidolgozása, a lakókkal való egyeztetések szervezése, majd részletezte, hogy mi minden történt. Hangsúlyozta, hogy sem ő személy szerint, sem az önkormányzat nem érdekelt egyetlen koncepcióváltozatban sem.  Vagy létrejön egy egyezség a lakók között, vagy marad minden így, ahogy jelenleg van.

Pilis Dániel alpolgármester felidézte, hogy négy lakossági fórumon, a mintegy ötezer feliratkozóhoz eljutó hírlevélben, a mintegy tizenötezer követővel rendelkező városi Facebook-oldalon, közel tíz cikkben, szórólapokon tájékoztatott az önkormányzat a városrész tervezett forgalmi rendjéről, a lakossági félelmekről, véleményekről, az ezekre reagáló szakértői válaszokról.

„Amellett, hogy nyitott az önkormányzat minden egyeztetésre, azért hadd adjak hangot annak, hogy kétségek és aggályok is megfogalmazódnak bennünk. Hogyan lehetséges az, hogy egy év alatt azok, akik ezt a petíciót aláírták, nem kapcsolódtak be a folyamatba? – tette fel a kérdést Pilis Dániel. A Mathiász utcaiak képviselője által említett fórum kapcsán felvetette: „Miért nem hívták meg az önkormányzatot, miért nem hívták meg a szakértőt? Miért nem próbálták meg tisztázni azokat az esetleges félreértéseket, amik abból adódnak, hogy nem voltak jelen a témával foglalkozó fórumokon. Egy bonyolult koncepció meg nem értése természetes dolog, hiszen nem vagyunk forgalomtechnikusok. Ha valóban konstruktív az együttműködési szándékuk, és valóban sikeresen, konszenzussal szeretnék lezárni és nem megakasztani ez a folyamatot, akkor miért nem hívták meg az önkormányzatot az utcafórumra? Ez erősíti az aggályaimat az egyeztetés további folytatásával kapcsolatban…”
Majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a városrész forgalmi terhelése folyamatosan nő. A koncepciótervről szólva elmondta, a terv egészében próbálja meg kezelni a problémát, nem egy-egy utca terhelését próbálja meg növelni vagy csökkenteni, hanem a terültre érkező forgalmi terhelést próbálja meg fékezni.

A fórumokon számtalanszor elhangzott: nincs olyan megoldás, hogy ne kelljen egy idősávban, vagy egy adott irányú forgalom levezetésében terhelést vállalnia egy-egy utcának, de cserébe mindenki kap valamit, például azt, hogy vagy csak a reggeli, vagy csak a délutáni csúcsforgalmat kell levezetnie az utcának. Általánosságban azt várjuk, hogy vagy csökken a forgalom vagy lefékeződik.

A koncepcióterv alapján lehet elkezdeni a konkrét tervezést, egyes elemei kisebb költségigényű, gyorsabban megvalósíthatók, más elemeinek tervezése pedig idő- és költségigényesebb. Az egyes fázisokban megvalósuló beavatkozások hatásának vizsgálatára ismét lehet forgalommérést végezni. A koncepcióterv változatai a korábban egyeztetett lakossági elvárásokra épülő, egymásnak nem ellentmondó elképzelések, hanem egymásra épülő fejlesztési fázisok – hangsúlyozta.

 

  • Konszenzussal a forgalomcsillapításért

 

– Szentendrén még nem volt példa arra, hogy ilyen széles körű egyeztetést és ilyen hosszú időt biztosított volna a városvezetés arra, hogy a lakók bekapcsolódhassanak az a párbeszédbe. Készek vagyunk a további egyeztetésre, ha az egy konstruktív, valóban egy konszenzusos eredményt szül, mert fogy az idő és el kellene kezdeni a területen tervezni azokat a megoldásokat, amelyek csökkenthetik, elviselhetőbbé tehetik az egész városrész forgalmi terhelését. Nem az egyes utcák, nem 24 órában, hanem összességében javítanak a helyzeten – érvelt az alpolgármester, hozzátéve, hogy azt kéri: ha újabb utcafórumot szerveznek, akkor hívják meg az önkormányzat képviselőit, akik ezzel a témával foglalkoznak, hívják meg a szakértőt, és akkor időben és költséghatékonyabban alakul ki egy konszenzus. Ez volt a cél eddig is, és ez a cél a jövőben is.

Fülöp Zsolt azzal egészítette ki az alpolgármester szavait, hogy részt kell venni a közös ügyek tervezésében, rendezésében.

Szabados András és Laárné Szaniszló Éva képviselők az alpolgármester kétségeire utalva hozzászólásaikban azt hangsúlyozták, hogy feltételezzük a másik félről a jóhiszeműségét, jóindulatot.

A képviselő-testület döntése értelmében a Vasúti villasor és környéke forgalmi rendjének további lakossági egyeztetése folytatódik. A testület egyhangúlag úgy döntött, hogy a továbbtervezésre az önkormányzat a Mobilissimus Kft.-vel kössön szerződést, a tervezés és egyeztetés lezárásának határidejét június 30-ban határozta meg.

 

  • Interpellációs kérdések és válaszok

 

A hosszúra nyúlt ülés végén interpelláció és kérdések kerültek napirendre. Laárné Szaniszló Éva képviselő Pilis Dániel alpolgármesterhez a Vasúti Villasor és környéke forgalmi rendjéről 24 kérdésből álló interpellációt intézett. Pilis Dániel alpolgármester felolvasta az interpellációra adott válaszait. A válaszokat a képviselő nem fogadta el.

Laárné Szaniszló Éva képviselő széksértésnek nevezte, hogy az alpolgármester felolvasta a válaszokat, mert álláspontja szerint az SZMSZ úgy rendelkezik, hogy az interpelláció és az arra adott válaszok felolvasásáról a képviselő joga dönteni. „Ezért mentem oda a jegyző úrhoz, gondoltam, hogy leállítja ezt a lózungot…” — mondta.  Fülöp Zsolt polgármester az ügyrendi kérdés megválaszolására megadta a szót Schramm Gábor jegyzőnek, aki elmondta, hogy széksértés ügyben nem kíván állást foglalni, az nem bizonyítható. A jövőre nézve jegyzői állásfoglalást fejtett ki: az interpelláló képviselőtől függ, hogy kívánja-e maga vagy más által felolvastatni a választ, erre akkor van lehetőség, ha képviselő a saját kérdéseit ismertetni akarja és utána elzárkózna attól, hogy megismerje a választ.

Ha azt választja, hogy nem kívánja ismertetni a kérdéseit, akkor arra sincs lehetőség, hogy az arra adott válaszokat megtárgyaljuk, arra van lehetőség, hogy a válaszok kikerüljenek a honlapra, hivatalosan szerepeljenek a jegyzőkönyvben, de annak a felolvasására – amennyiben az interpelláló képviselő azt nem kívánja –, akkor nincs lehetőségünk a jövőre nézve. Fülöp Zsolt annak a véleményének adott hangot, hogy minden szentendreinek jogában áll megismerni az interpellációban megfogalmazott kérdéseket és az arra adott válaszokat, és nem csak akkor, amikor az interpelláló úgy dönt.

A képviselő-testület nyolc igen egy tartózkodás mellett elfogadta az alpolgármester válaszait.

 

  • Valótlanságok a Mandiner cikkében és a közösségi médiában

 

Az egyebek napirendben Pilis Dániel alpolgármester arról tájékoztatta a testületet, hogy a Vasúti Villasor és környéke forgalmi rendjének megtárgyalása után, még az ülés alatt megjelent egy poszt a Szentendre Blogolon, amelyben valótlanságok jelentek meg. A szerző azt állítja, hogy a 100 városrészi aláíró láttán a polgármester beismerte, hogy hibázott a városvezetés, amikor 16 fő aláírását „széleskörű lakossági” részvételnek titulálta. „Ennyit a jóindulatról és a tényszerű tájékoztatásról. Nem ez történt, mindannyian itt voltunk, szem és fültanúi voltunk annak, hogy mi hangzott el. A posztba illesztett Mandiner-cikk is valótlanságokkal van teletűzdelve, ami miatt sajtó-helyreigazítási kérelmet fogunk benyújtani” – mondta az alpolgármester.

Fülöp Zsolt megkérte a képviselőket, de leginkább azokat, akik az aláírásgyűjtés ügyének élére álltak, hogy cáfolják meg a valótlan állításokat. „A napirend tárgyalása során egyértelmű lehetett mindenki számára, hogy senkire nem akarunk ráerőltetni egy álláspontot, hanem pontosan azt mutattuk meg, hogy számunkra fontos minden vélemény. Az a célunk, hogy olyan egyezség szülessen, ami a lehető legtöbb ott lakónak jó, elfogadható” – mondta zárásként a polgármester.