Ugrás a tartalomhoz

Összefoglalók a Mobilissimus Kft. tanulmányából

Forgalom- és sebességmérés

A koncepcióterv változatai négy helyszínen végzett csomóponti mérésre, húsz helyszínen az egyes utcák forgalmának – reggel 6:30 és 8:30, délután 16:00 és 18:00 óra között rögzített – adataira, és három helyszínen nyolc alkalommal végzett sebességmérésekre épültek.

Eredő, cél és átmenőforgalmak

A legfontosabb megismerendő tény az volt, hogy a terület forgalmaiban milyen arányban vesz részt az átmenőforgalom és az itt lakók és a máshonnan ideérkezők által létrehozott eredő- és célforgalom. Eredőforgalom az a forgalom, ami a Villasor területén belülről indul és kilép a területről, a célforgalom pedig az a forgalom, amely a Villasor területére tart kívülről. Ezek tehát nem átmenőforgalmak.

forgalomfajták reggel
– A terület egészét tekintve messzemenően meghatározó a minimum 500 jármű/2 óra értékű észak-déli átmenőforgalom (hibaszázalék 10-15%).
– Jelentős az itt lakók eredőforgalma: észak felé a Római Sánc utcára és dél felé a Vasúti Villasorra is 300 jármű/2 óra körüli forgalom lép ki.
– Messze nem elhanyagolható a területre tartó célforgalom, ami északi irányból nagyjából kétszer erősebb, mint a déli irányból (167 jármű/2 óra és 88 jármű/2 óra értékekkel).
– Összesen mintegy 1000 jármű tart délre és mintegy 500 északra.

forgalomfajták délután
– A délutáni dél-észak irányú átmenőforgalom 208 jármű/2 óra értékkel, kevesebb mint fele az reggeli észak-dél irányú átmenőforgalomnak, délután a délre tartó átmenőforgalom minimális
– Nagy és meghatározó mind a Villasorról észak felé kilépő eredőforgalom (412 jármű/2 óra) és a Villasorra délről érkező célforgalom (334 jármű/2 óra)
– Észak felől kismértékű (60 jármű/2 óra) a célforgalom, dél felé közepes mértékű (142 jármű/2 óra) az eredőforgalom.
– Összesen mintegy 250 jármű tart délre és mintegy 1000 jármű északra.

A határoló főutak forgalma reggel nagyobb, de délután is igen jelentős (különösen a Római Sánc utca forgalma emelkedik ki) és a főutak csomópontjaiban mindenhol nagy a kanyarodóirányok forgalma.
Az átmenőforgalom szempontjából reggel dél felé a Harkály utca szállítja a legnagyobb átmenő forgalmat (272 jármű/2 óra), utána Acél utca (233 jármű/2 óra), a Tómellék utca (111 jármű/2 óra) és a Szatmári utca (77 jármű/2 óra) következik. Délután az északi irányú átmenőforgalom dominál, aminek fő csapása az Acél utca (~140 jármű/2 óra) és a Szatmári utca-Mathiász utca-Pipacs utca útvonal (~140 jármű/2 óra).

Az átmenőforgalom és az egyes utcák ki- és belépőforgalmának mértéke közötti különbség arra utal, hogy a Villasor önmagában is komoly forgalomkibocsátó és forgalomnyelő terület. A HÉV végállomáshoz tartozó P+R parkoló a számlálások szerint 2/3 arányban a Villasor felől töltődik. Ugyanitt látványos, hogy nemcsak a parkolóba, hanem az onnan kifelé tartó forgalom is elég nagy a csúcsidőszakokban még reggel is.

Reggel a terület egészét tekintve meghatározó a minimum 500 jármű/2 óra értékű észak-déli átmenőforgalom. Délután a dél-észak irányú átmenőforgalom kevesebb mint fele az reggeli észak-dél irányú átmenőforgalomnak. A Vasúti villasor mellett a városrész különösen terhelt utcái: az Acél, a Szatmári, a Mathiász és a Pipacs utca.

A Vasúti Villasor mért szakaszain a leglátványosabb eredmény, hogy a HÉV felé csaknem minden mérési alkalommal jelentősen magasabb az átlagsebesség, mint az ellenkező irányban. A mért értékek mind a Vasúti Villasoron mind a Római Sánc utcán általánosan elég alacsonyak, a jelentős gyorshajtások mértéke, száma és aránya is kicsiny és sok a kimondottan lassan haladó jármű is. A fentiek fényében a lakosság részéről felmerült sebességkorlátozásoknak különösebb akadálya nincs.

Forgalomcsillapítási koncepció és koncepcionális változatai

Az átmenőforgalom korlátozásának fő eszköze az átmenőforgalom csillapított csatornákba terelése és a többi utca lezárása.

  • Mindhárom változat az átmenőforgalom csökkentésére a területen speciális helyzetben, a többi utcánál szélesebb Mathiász utcában rejlő lehetőségeket kívánta kihasználni
  • A déli, budapesti irányú átmenőforgalom fő csatornája a forgalomcsillapított Harkály utca
  • E mellett az Acél utca is szállít déli irányú átmenőforgalmat, de ennek forgalomcsillapítása úgy készül el, hogy az északi irányú forgalmat kedvezményezi, délre az áthaladás nehezebb, mint ma
  • A Vasúti Villasor minden változatban egyformán forgalomcsillapított:
    • Kétoldalt kerékpáros infrastruktúra szűkíti le a teret
    • A Szatmári utcától nyugatra 30 km/ó, attól keletre 40 km/ó sebességkorlátozás van érvényben
    • A Kőzúzó utcától nyugatra a Vasúti villasor forgalomcsillapított
    • A Vasúti Villasor-Kőzúzó utca csomópontban a Vasúti Villasor nyugati ága alárendelt forgalmi iránnyá válik
  • A Szatmári utca lefelé, a Tómellék utca alsó szakasza felfelé egyirányú, mindkét egyirányú szakasz forgalomcsillapított
  • Mindhárom változatban a kisebb utcák többsége zsákutca: első lépésben „Behajtani tilos! Kivéve célforgalom” jelzőtáblákkal, indokolt esetben akár fix, betontömbös lezárással

1. sz. változat: Mathiász utca – jelzőlámpa

Távlati vízió: Ez a változat elegáns megoldást ad az összes felmerült problémára, a Villasor biztonságosan megközelíthető és elhagyható minden irányban. Sajnos az előzetes egyeztetések alapján a javasolt jelzőlámpás csomópont bekerülési költsége 2023. elején biztosan 100 MFt felett van, ezért a változat megvalósulása még középtávon sem valószínű.

Az első változatban az északi irányú áthajtást és a terület északi kapcsolatát a Mathiász utca-Római Sánc utca csomópontban kiépített, gyalogátkelőhelyekkel is rendelkező jelzőlámpás csomópont bonyolítja le.

  • A jelzőlámpás csomóponthoz észak felé a forgalomcsillapított és felfelé egyirányú Tómellék utcán és a szintén forgalomcsillapított Mathiász utcán keresztül lehet eljutni
  • A jelzőlámpás csomóponttól dél felé a forgalomcsillapított Mathiász utcán és a lefelé egyirányú Szatmári utcán keresztül lehet közlekedni
  • Lezárásra kerül a Harmat utca a Harkály utcánál, a Pipacs, a Nagyváradi, a Szatmári utcák a Pomázi útnál, a Tómellék utca a Római Sánc utcánál, a Szofrics Pál, a Nagyváradi utca déli része, a Muskotály és a Csabagyöngye utcák a Mathiász utcánál és végül az Otelló utca a Tómellék utcánál
  • Átmenőforgalom a Harkály és az Acél utcákon kívül az egyirányú Szatmári-Tómellék utcapáron és a tőlük a jelzőlámpás csomóponthoz vezető Mathiász utcai szakaszon van, azonban ez az átmenőforgalom számára nem jó ajánlat, kevés az időnyereség.

Mathiász jelzőlámpás változat

 

2. sz. változat: Mathiász utca – jelzőlámpa nélkül

Mivel a legjobbnak tartott megoldás forráshiány miatt nem reális alternatíva, ezért a jelzőlámpa funkcióinak pótlása más megoldásokkal.

  • Az északi irányú áthajtást a Pipacs utca és a Nagyváradi utca végzi forgalomcsillapított kialakítással, pontosan még meg nem határozott munkamegosztásban
  • Sajnos ebben az esetben az északi irányú átmenőforgalom is megjelenik e két utcán és az idevezető utcákon
  • Felmerült, hogy mindkét utca Pomázi úti végén a dél felé tartó irányt lezárjuk, így csak észak felé lehet kilépni az utcákból, miközben az utcák kétirányúak maradhatnak
  • A két utca közötti munkamegosztásra kreatív, Angliában használt megoldás érkezett a lakossági fórumon, miszerint a két utca évente felváltva viseli az átmenőforgalmat, a másik évben zsákutcaként üzemel. Ebben a két utca lakóinak kell megegyezniük
  • A Mathiász utca-Római Sánc utca csomópont nem válhat átmenőforgalommal terhelt útvonallá a mai formájában, mert a Római Sánc utca forgalmában veszélyes és gyakran szinte lehetetlen is a balra fordulás, ezért a Római Sánc utcáról a Mathiász utcára való befordulást letiltjuk, a Mathiász utca felől pedig csak jobbra lehet kihajtani a Római Sánc utcára. Ez utóbbi korlátozás a csúcsidőszakokban indokolt, egyébként vitatható, a részletes tervezés során kell erről dönteni
  • Az északi irányú kihajtást biztosító Pipacs utca-Nagyváradi utca pároshoz a forgalomcsillapított és felfelé egyirányú Tómellék utcán és a szintén forgalomcsillapított Mathiász utcán keresztül lehet eljutni
  • A forgalomcsillapított Mathiász utca és a lefelé egyirányú Szatmári utca a Villasor belső forgalmát szolgálja ki
  • Lezárásra kerül a Harmat utca a Harkály utcánál, a Szatmári utca a Pomázi útnál, a Tómellék utca a Római Sánc utcánál, a Szofrics Pál, a Nagyváradi utca déli része, a Muskotály és a Csabagyöngye utcák a Mathiász utcánál és végül az Otelló utca a Tómellék utcánál.

Mathiász u. jelzőlámpa nélkül

 

3. sz. változat: Tilos az Á

Ezt a változatot érdemes úgy tekinteni, mint egy költséges, de jelenleg is elérhető, magas szintű megoldást, amely akár hosszabb távon is jól szolgálhatja az itt lakókat.
Az előző változat legnagyobb hibáinak, a Pipacs és Nagyváradi utcák terheltségének és az északi irányú átmenőforgalomnak a kiszorítása érdekében született meg a végül elfogadott „tilos az Á” változat:

  • Az előző változathoz képest a legkomolyabb változás az, hogy a Villasor magterülete nem enged át magán északi irányú átmenőforgalmat
  • Ennek eszköze a Pipacs utcában felszerelt sorompó, amelyhez csak a Villasor lakói kaphatnak kártyát és amely csak észak felé engedi ki ezt a forgalmat
  • Azt, hogy kit tekintünk Villasori lakónak és hogy a sorompó pontosan hogyan működik, a részletes tervezés során kell eldönteni
  • A visszafelé út útvonala északról a Pomázi út-Harkály utca-Mathiász utca vagy az Acél utca az itt lakók számára is
  • A Mathiász utca végig forgalomcsillapított, lényegében a Villasor belső gyűjtőútjaként funkcionál
  • Lezárásra kerül a Harmat utca a Harkály utcánál, a Nagyváradi és a Szatmári utca a Pomázi útnál, a Tómellék utca a Római Sánc utcánál, a Szofrics Pál, a Nagyváradi utca déli része, a Muskotály és a Csabagyöngye utcák a Mathiász utcánál és végül az Otelló utca a Tómellék utcánál.

Vasúti villasor forgalmi rend koncepcióterv

A „tilos az Á változat” javasolt ütemezése

Egyszerűen bevezethető intézkedések
zsákutcák kialakítása:
terveztetés, jelzőtáblák beszerzése
később lakossági igény alapján fix lezárások is kialakíthatók
• Harmat utca/Harkály utca
• Szofrics Pál utca/Mathiász utca
• Nagyváradi utca déli szakasza/Mathiász utca
• Muskotály utca/Mathiász utca
sebességkorlátozások kitáblázása • Vasúti Villasoron
Infrastruktúrafüggő, gyorsan megvalósítható intézkedések
forgalomcsillapítás:
terveztetés, beszerzés, kiépítés
• Harkály utca felső szakaszának forgalomcsillapítása és járdaépítés
• Vasúti Villasor Szatmári utcától nyugatra eső szakaszán terelőelemek
forgalomtechnika:
terveztetés, beszerzés, kiépítés
• Kőzúzó utca-Vasúti Villasor elsőbbségi viszonyainak átalakítása
• új gyalogátkelőhely kiépítése a Dr. Nagy Lajos utcánál
Infrastruktúrafüggő, lassabban megvalósítható intézkedések
forgalomcsillapítás:
terveztetés, beszerzés, kiépítés
• Szatmári és Tómellék utcák Mathiász utcától délre eső szakaszai
• Mathiász utca Szatmári utca-Római Sánc utca között
• Harkály utca egésze
• Acél utca utca egésze, a felfelé irány kedvezményezésével, a tőle keletre eső utcák forgalmának figyelésével
• Pipacs utca és Nagyváradi utca forgalomcsillapítása
forgalomtechnika:
terveztetés, beszerzés, kiépítés
• Szatmári utca és Tómellék utca egyirányúsítása (10)
• gyalogátkelőhely kiépítése a Vasúti Villasoron a Kőzúzó utcánál
• Pipacs utca és Nagyváradi utca félpályás lezárása a Pomázi útnál és csak az észak felé való kihajtás engedéylezése
• Mathiász utca-Római Sánc utca csomópont félpályás lezárása és csak a kihajtás engedélyezése (11)
zsákutcák kialakítása:
terveztetés, jelzőtáblák beszerzése
később lakossági igény alapján fix lezárások is kialakíthatók
• Csabagyöngye utca/Mathiász utca (19)
• Otelló utca/Tómellék utca csomópontban zsákutca kialakítása (10, 15)
• Tómellék utca/Római Sánc utca (10)
• Szatmári utca/Pomázi út (10)

MATHIÁSZ UTCA-JELZŐLÁMPA NÉLKÜL VÁLTOZAT ELKÉSZÜLT

Infrastruktúrafüggő, hosszabb távú intézkedések
forgalomcsillapítás • Mathiász utca forgalomcsillapítása teljes hosszban
forgalomtechnika • Pipacs utcára sorompó felszerelése és a szükséges IT fejlesztések lebonyolítása
zsákutcák kialakítása • Nagyváradi utca/Pomázi út (24)

tilos az Á VÁLTOZAT ELKÉSZÜLT

forgalomcsillapítás • Vasúti Villasor teljes hosszában a kerékpáros infrastruktúrával és további gyalogátkelőhelyekkel
forgalomtechnika • Mathiász utca/Római Sánc utca jelzőlámpás csomópont kiépítése gyalogátkelőhelyekkel
zsákutcák kialakítása • Pipacs utca/Pomázi út csp zsákutcásítása

MATHIÁSZ UTCA-JELZŐLÁMPA VÁLTOZAT ELKÉSZÜLT