Ugrás a tartalomhoz

Vasúti Villasor és környéke: lakossági fórum volt a közlekedésről

A tavalyi évben a Városrészi Költségvetési program keretében a legtöbb szavazatot a terület közlekedését felülvizsgáló kutatás javaslata kapta a Vasúti villasor környékén. A program elindult, és megszületett a 3. számú választókerület forgalomtechnikai felülvizsgálatának tervdokumentációja. Ezt mutatták be és vitatták meg február 24-én este a V8 különtermében. 

 

A lakossági fórumon Drávucz Zsolt, a választókerület képviselője, Fülöp Zsolt polgármester, Pilis Dániel alpolgármester és Hámornyikné Csemeczki Zita, az önkormányzat Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Irodájának vezetője mellett a terveket készítő forgalomtechnikai szakértők is részt vettek.

 

A tervezők bemutatták a 30 km/h korlátozott sebességű övezet kiviteli terveiben megfogalmazott fő tervezési szempontokat, az ehhez kapcsolódó jogszabályi hátteret, és a jelenlegi anomáliák megszüntetését szolgáló javaslatokat. Az említett szempontok a következők voltak: a zóna eleje és vége megfelelő kijelölése, egyenrangú útkereszteződések kialakítása, amellyel kikényszeríthető a 30 km/h sebesség, egyirányú utak kialakítása, amellyel a gyűjtőúti funkció és átmenő forgalom csökkenthető, valamint az Acél utcában a sebességcsökkentés és az átmenő forgalom csökkentése.

 

A kiviteli tervek bemutatása után a lakók részéről megfogalmazódott kérdéseket vitatták meg.

 

Első kérdésként az vetődött fel, hogy a Debreceni és a Nagybányai utcák forgalomnövekedésével számolt-e a terv? A tervezők szerint – mivel ez a két utca nem rendelkezik szilárd burkolattal – fontos feladat lesz a kiépítésük, ebben az esetben azonban számolni kell forgalomnövekedéssel, ezért már ennél a szakasznál érdemes betervezni a 30 km/h betartásához szükséges forgalomtechnikát. A tervezők úgy látják, a Szatmári utcáról lekerül egy forgalmi irány, amely inkább a Tómellék utcában fog megjelenni. Ehhez kapcsolódva fogalmazták meg panaszukat a lakosok, hogy a Vasúti villasoron a kereskedelmi tevékenység miatt megnövekedett a teherautóforgalom.  A teherautók nehezen fordulnak meg az utcában, parkolnak az út mentén és a sár felhordása is problémákat okoz. Az önkormányzat a panaszra reagálva intézkedést ígért: tájékoztató tábla kihelyezését, és fokozott rendészeti jelenlétet. A Szatmári utca egyirányúsításának szükségességére is rákérdeztek a jelenlévők. A képviselők elmondták, hogy az önkormányzathoz beérkezett bejelentések alapján készült terv az utca alsó szakaszának egyirányúsítására. Emellett ezzel a szabályozással ki lehet alakítani új parkolóhelyeket, amelyekkel kikényszeríthető a 30 km/h sebesség betartása.

 

A környéken élők azt kérdezték, hogy a Pipacs utca miért nem került bele a tervezési területbe, holott nagy az átmenő forgalma? Sérelmezték továbbá a hiányos közvilágítást, és azt, hogy a szilárd burkolat hiánya miatt nagy a porszennyezés. A válasz az első kérdésre az volt, hogy a Pipacs utca ennek a tervezési feladatnak nem volt része, mivel a Pomázi út elvágja a Pipacs utcát a tervezési területtől. Az önkormányzat ezen a közterületen 2022. március 10-én tart majd helyszíni szemlét. A lakók a Pomázi út felé történő egyirányúsítás lehetőségét is felvetették, ezt az önkormányzat megvizsgálja.

A lakosság következő kérdése a menekülőútra vonatkozott. Mivel a 11. számú főútnak jelenleg nincs alternatívája, illetve a keresztmetszete sem elégséges a jelenlegi agglomerációs forgalom lebonyolítására, a 30 km/h övezet csak a sebességet tudja csökkenteni, a forgalmat kevésbé. Ezért is kerültek bele a tervbe az új, épített menetdinamikai küszöbök, amelyeken valóban csak 30 km/h-val lehet áthajtani.  Az Acél utca lehet menekülőút, mivel ez az első megfelelően széles, kétirányú út, amely nem a 11. számú főútra köt vissza. A lakók kérték, hogy ebben az utcában ne legyen fekvőrendőr, amelyre reagálva az önkormányzat jelezte, hogy egyelőre nem fognak kihelyezni ilyen sebességcsökkentő eszközöket. A Csabagyöngye utcában a fekvőrendőrök eltávolítását kérték, erre az egyirányúsítás után lesz is lehetőség. A Bimbó utca lakói viszont további fekvőrendőrök kihelyezését kérték, a pontos igények megfogalmazása után ígérte az önkormányzat az intézkedést.

 

Az Aszú utca egyirányúsításának igénye is felmerült az Ászok utca felé. A szakértők szerint ez megvalósítható lenne, és a jelenleg is a Vasúti Villasor irányába egyirányú Harkály utca lenne az egyirányúsítás párja.

 

Utolsó kérésként merült fel, hogy a Római sánc, Mathiász utca csomópontba egy tükör kihelyezése. Ennek megvalósítása bekerül a tervezetbe.

 

(Fotó: Bellai László)