Ugrás a tartalomhoz

VÁROSRÉSZI KÖLTSÉGVETÉS 2022 – EREDMÉNYHIRDETÉS

Az Ábrányi Emil programban vállaltak szerint a városvezetés 2022-ben is elindította a Városrészi Költségvetés programot, mert kiemelkedően fontosnak tartja azt a hajtóerőt, ami a közösséggé formálódásban rejlik. A szűkös források ellenére növelték a programra fordítható keretet, idén hatmillió forint állt a városrészek rendelkezésére. A szavazással eldőlt, hogy a város polgárai mely fejlesztéseket tartják a leginkább megvalósítandónak.

 

Fülöp Zsolt polgármester az eredményhirdetés kapcsán hangsúlyozta, hogy a városvezetés számára továbbra is nagyon fontos, hogy bevonja a szentendrei polgárokat a lakóhelyük életébe. – Fontos számunkra, hogy a szentendreiek érezzék, van beleszólásuk abba, hogy mi történik a lakókörnyezetükben, a városrészükben, az utcájukban – mondta megköszönve a részvételt mindazoknak, akik ötleteltek, javaslatokat fogalmaztak meg, részt vettek a műhelymunkában, a szavazólapokat véglegesítő Közösségi Gyűlésen.

 

Az idei Városrészi Költségvetés program két új elemmel gazdagodott, az Ötlet(l)elő Műhellyel és a szavazólapokra kerülő fejlesztési javaslatok Közösségi Gyűlés keretében történő eldöntésével. Ez köszönhető volt annak is, hogy két önkormányzattal és a Transparency International Magyarországgal együttműködési megállapodást kötött a városvezetés. A tapasztalatcserék és az új elemek megvitatása során a lakosság hatékonyabb bevonása, a lakossági együttműködés elősegítése mellett a középpontban a bizalomépítés és -erősítés kérdése állt.

 

Az Ötlet(l)elő Műhely összejövetelen sikerült felismertetni, hogy a fejlesztési ötleteket érdemes utcaközösségekben, baráti társaságokban, a szomszédokkal együttműködve, közösen kidolgozni. Ennek eredménye tapasztalható volt a beküldött javaslatokban, mert kevesebb olyan javaslat érkezett, amely valamilyen ok miatt nem megvalósítható. A Műhely munkáját a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Iroda munkatársai és a képviselők segítették.

 

A város önként jelentkező polgáraiból és egy-egy képviselőből álló városrészi munkacsoportok közös tanácskozásán, a Közösségi Gyűlésen dőlt el, hogy mely fejlesztési javaslatok kerülhetnek fel a szavazólapokra. A Közösségi gyűlés nyilvános volt, a munkacsoportok tagjai mellett több civil érdeklődő is figyelemmel kísérte a javaslatok sorsát.

 

A beérkezett javaslatok előzetes feldolgozása során idén 358 fejlesztési ötlet került a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Iroda szakemberei elé. A pénzügyi és a szakmai rostán 135 javaslat ment át. Ezekből választotta ki a szavazólapot véglegesítő Közösségi Gyűlés azt az ötven fejlesztési javaslatot, amelyek felkerültek a városrészi szavazólapokra. A június 12-én lezárult szavazáson 763-an szavaztak.

 

A szavazatok összesítése utáni szavaztmegoszlásokat az EREDMÉNYEK gombra kattintva találja. A legtöbb szavazatot kapott, megvalósuló javaslatokat vastagon szedett betűvel jelöltük. A Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Iroda munkatársai elkezdték a nyertes fejlesztési javaslatok kivitelezésének előkészítését.