Ugrás a tartalomhoz

Őszre kész lehet a nagyparkolótól a Kossuth Lajos utcáig tartó járdafelújítás első szakasza

Az önkormányzat a városrészi költségvetés nyertes fejlesztési javaslatát megvalósítva dolgozik a Paprikabíró utcai nagyparkoló és a Sánc köz közötti szakaszra vonatkozó közbeszerzési pályázaton, amely a Kossuth Lajos utcáig terjedő járdafelújítás első szakasza. A 19 millió forintos beruházás várhatóan ősz elejére készülhet el.

A Paprikabíró utcai nagyparkolóból a városközpont felé igyekvők ma még csak részben tudnak járdán haladni, mert a nagyparkoló és a Kossuth Lajos utca között csak helyenként található járdafelület, annak burkolata is változatos, nincs egységes kialakítása. A városrészi költségvetésen az egyik nyertes fejlesztési javaslat ennek a járdaszakasznak a kiépítése volt. A megvalósításra kiírt koncepcióterv – amely a járdaépítés mellett parkolóhelyek kialakítását is tartalmazza – az utca egész hosszán vizsgálja a gyalogos közlekedés megoldását, javaslatot tesz az utca egész hosszán a járda nyomvonalának folyamatossá tételére, figyelembe véve az utca szűkös keresztmetszetét. Ez alapján az önkormányzat most készíti elő a Paprikabíró utcai nagyparkoló és a Sánc köz közötti szakaszra vonatkozó közbeszerzési pályázatot.

Az elkészült koncepcióterv összesen 300 méter hosszú járdafelújításról, illetve új járda építéséről szól, amelynek első 70 méteres szakaszát érinti a mostani közbeszerzési eljárás.

Pilis Dániel alpolgármester tájékoztatása szerint a járdaépítésre a belvárosban érvényes szabályok szerint kerül sor, azaz nem aszfaltozott, hanem a műemléki képhez jobban illeszkedő kockaköves járdákat alakítanak ki. A kivitelezésre a sikeres közbeszerzési eljárást követően kerülhet sor, a 19 millió forint költségvetésű munkálatok jó esetben a nyári iskolai szünetben kezdődnek, és várhatóan ősz elejére fejeződnek be.