Ugrás a tartalomhoz

Lezárult a papíron érkezett javaslatok digitalizálása

Április 2-án lezárult a Városrészi Költségvetés 2023 program első szakasza. A javaslatok leadására szánt időszakot meghosszabbítottuk, így a szentendreiek négy héten keresztül ötletelhettek városrészük fejlesztéséről.

 

Összesen 417-en küldtek be javaslatot, ami lényegesen több megvalósítandó tervet jelent, mert sokan nem egy ötletet küldtek be. A papíron érkezett javaslatokat az elmúlt három hétben digitalizáltuk és előkészítettük szakmai bírálatra. Ebben idén a Móricz Zsigmond Gimnázium és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákjai vettek részt közösségi szolgálat keretében. A feldolgozás során a diákoknak lehetőségük nyílt arra, hogy kicsit megismerkedjenek a részvételi demokrácia közösségi költségvetés formájával.
A javaslattevők közül 252-en az online űrlapot, 165-en pedig a javaslatnyomtatványt töltötték ki. Megkezdődött a 417 javaslattevő űrlap feldolgozása, megvalósítandó projektekre bontása, előkészítése a szakmai bírálatra.

 

A számtalan ötlet alapján megállapítható, hogy a szentendreiek részvételi kedve lakóhelyük fejlesztésében töretlen. A javaslattevők száma a tavalyi programhoz képest növekedett. Reméljük, hogy ez a tendencia fog érvényesülni évről évre.

 

Az alábbi ábrákon mutatjuk be a városrészek és a fejlesztési kategóriák szerinti megoszlást.

A lakosság az elmúlt évekhez hasonlóan a közlekedési infrastruktúra és a közlekedésbiztonság kategóriájában küldte be a legtöbb javaslatot.

 

Idén is városrészenként öt javaslat kerül fel a szavazólapra. Erről városrészenkénti munkacsoportok fognak dönteni a társadalmi tanácskozáson. A városrészi munkacsoportokba várjuk a jelentkezőket. Kérjük, ebben is vegyenek részt!

 

A program következő szakasza június elején a szavazással folytatódik.