Ugrás a tartalomhoz

ELKÉSZÜLT A 2021-ES VÁROSRÉSZI KÖLTSÉGVETÉS ELSŐ FEJLESZTÉSE PANNÓNIÁN

Pannóniatelepen, az Ericsson játszótéren készült el a 2021-es Városrészi Költségvetés első fejlesztése. Október 20-án egy baba-mama hintát adtak át a gyermekeikkel idejáró családok számára.

 

A városrész ötmillió forintos költségvetéséből a négy legtöbb szavazatot kapott fejlesztés meg tud valósulni – erről tájékoztatott Magyar Judit, a körzet önkormányzati képviselője. Tekintettel arra, hogy a 11-es út felújítását a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jövő tavasszal kezdi, ezért a nyertes ötletet, azaz a 11-es út – kínai étteremtől Lidl-áruházig tartó szakaszának – fásítását két ütemben valósítják meg. A munka jelentős részét ugyanis a nagyszabású közútfejlesztési beruházás után célszerű elvégezni.

 

A „Pontjó” autószervíz előtti területen – a rendőrséggel szemben – a járdák vízelvezetése városrészi költségvetésen kívüli önkormányzati forrásból valósul meg. A Római temető és Szabadkai utcák csapadékelvezetése kapta a harmadik legtöbb szavazatot. Ez a téma a környékbelieknek tartott lakossági fórumon is felmerült. A találkozón a városfejlesztési iroda vezetője személyesen egyeztetett a megoldási lehetőségekről.

 

Az Ericsson játszótéren a baba-mama hinta felépítésével a játszóteret használók régi vágya vált valóra: az eszköz lehetővé teszi, hogy egy felnőtt biztonságot adó közelségében az egészen kisgyermekek is kipróbálják, megszeressék a játékot.

A beruházás 905.510.- forintból valósult meg.