Ugrás a tartalomhoz

2024-es szavazás első tíz napjának mérlege

Az első tíz nap alatt 355 online voks érkezett. A korábbi évekhez képest javult a szavazási kedv, reméljük, hogy május 5-ig – a voksok leadásának határidejéig – nem fog alábbhagyni.

Jelentős a különbség az egyes városrészek között: az online szavazás első helyén álló városrészben több mint négyszer annyian szavaztak eddig, mint a legkevesebb szavazatot leadó városrészben. A középmezőny harminc-harminckét beküldött online szavazólapnál tart, de a sereghajtók még belehúzhatnak és szépíthetnek

Néhány városrészben egészen egybehangzóan alakul a legtöbb szavazatot elnyert fejlesztési javaslat – legalábbis a tíz nap összesítése alapján. Ez tükrözheti azt is, hogy egy-egy javaslat telitalálat, a szavazólap-összeállítók kitalálták a városrész lakóinak kívánságát, de jelentheti azt is, hogy néhányan szavazatgyűjtő kampányba fogtak egy-egy ötlet megvalósulása érdekében.

Május 5-ig lehet szavazni. Minden szentendrei polgár egy szavazatot adhat le a lakhelye szerinti városrészben. Kérjük, hogy ezt az alapelvet mindenki tartsa tiszteletben.

A szavazólap-nyomtatványok a következő helyeken adhatók le:

  • Üveges Műhely, Telep utca 14.
  • COOP ABC, Dózsa György út 29.
  • Kisgömböc Hentesbolt, Vasúti Villasor 7.
  • Dombai Sarki Vegyesbolt, Mathiász utca 13.
  • Mondi pékség, Hamvas Béla u. 2.
  • Panificio il Basilico, János u. 2.
  • CBA Élelmiszerbolt, Füzespark, Nyár u. 2.
  • Príma Pék, Sztaravodai út 3.
  • Izbég ABC, Szentlászlói út 99.
  • Corner ABC, Pásztor utca 15.
  • Pismány kézműves pékség, Barackos út 39.
  • Friss ABC, Berkenye u. 1.

 

Lehet, hogy idén a szavazásban is rekordot döntünk, ahogy a közösségi gyűlésen való részételben is. Reméljük így lesz! Szavazzon ön is, vegyen részt lakóhelye fejlesztésében! Május 5-ig adhatja le voksát.
A mi városunk, a mi döntésünk!